Kigyulladt és a rakpartnak ütközött egy kirándulóhajó Londonban

Vágólapra másolva!
A Temze rakpartjának ütközött Londonban egy 300 tonnás kirándulóhajó Londonban vasárnap az után, hogy kigyulladt a motorja.
Vágólapra másolva!

A brit rendőrség szerint senki nem sérült meg a balesetben, amely a Canary Warf negyed kikötőjénél történt – adta hírül a BBC News.

A londoni tűzoltóság közölte, hogy helyi idő szerint délután háromnegyed négykor kaptak riasztást az Erasmus háromszintes kiránduló hajón keletkezett tűzhöz. Mielőtt azonban a helyszínre érkeztek volna, a hajó legénysége eloltotta a lángokat.

A hajón tartózkodó 142 utast és a hatfős személyzetet a folyón lévő két másik hajó vette fel a fedélzetére.