Tények Extra: Több millióba kerülhetett Portiknak Juhász havonta

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Helyreigazítás

Valótlanul híreszteltük, hogy
1) Portik Tamás a börtönből pénzeli Juhász Pétert.
2) Portik Tamásnak Juhász Péter havonta több milliójába került,
3) Időnként Portik Tamás diktálta Juhász Péternek azt, hogy mit nyilatkozzon. Ezzel szemben a valóság az, hogy Juhász Péter soha nem beszélt Portik Tamással, soha nem kért és nem kapott egyetlen forintot sem tőle semmilyen alapon.

Portik időnként maga diktálta Juhász Péternek, hogy mit nyilatkozzon – ezt állította a Tények Extrában Portik egykori rabtársa, akinek interjújából ma újabb részeleteket közölt a TV2 hírműsora. Menyhárt Attila azt is mondta: Portiknak Juhász havonta több millió forintjába került.

Menyhártot önbíráskodásért és zsarolásért ítélték el, több mint két és fél évet volt börtönben. A Gyorskocsi utcai börtönben ő hordta ki az ételt a raboknak, ekkor ismerte meg Portik Tamást. Menyhárt a Tények Extrában tegnap azt mondta, Portik meg is nevezte Juhászt Pétert, az Együtt alelnökét, mint a saját emberét. „Én csibészek között nőttem fel. Ha valakire azt mondja, hogy az embere, akkor azt tudjuk, hogy az neki dolgozik” – mondta Menyhárt a Tények Extrában. Ez azt jelenti, hogy Portik határozza meg, mikor, kiről mit mondjon, tette hozzá. Menyhárt azt mondta, Portik csak úgy beszélt Juhász Péterről, mint egy bábról, aki úgy táncol, ahogy Portik fütyül. Azt is tudta előre, hogy Juhász mikor, hol nyilatkozik.

Juhász Péter ma sajtótájékoztatón tagadta a vádakat. Azt mondta, Portikkal soha nem találkozott, nem kapott tőle pénzt. Tegnap este egy Facebook-videóban viszont azt elismerte, hogy F. Erikán keresztül, akit Portik titkárnőjének nevezett, sajtószemlét juttatott el Portiknak. Az viszont a mai sajtótájékoztatón derült ki, hogy Juhász – a titkárnőn keresztül – Portiktól kapta azt a képet, amivel bizonyítani akarta, hogy Rogán Antal ismerhette Portik Tamást.

Először a Pesti Srácok írta, hogy Portik Tamás a börtönből pénzel egy ellenzéki politikust. Az internetes portál is úgy tudta, hogy Portik szinte hencegett azzal, hogy a politikus az embere. A lap akkor nem nevezte meg Juhász Pétert, de körülírta.