Lemond az örmény miniszterelnök

Vágólapra másolva!
Lemond tisztségéről Hovik Abrahamján örmény miniszterelnök, aki erről az elhatározásáról a kormány csütörtöki ülésén tett bejelentést.
Vágólapra másolva!

Mint hangsúlyozta, döntésével megnyitja az utat egy koalíciós kormány előtt. Az nem derült ki nyilatkozatából, hogy ki lesz az új kormány vezetője.

Szerzs Szargszján örmény elnök múlt hónapban ígéretet tett egy nemzeti egységkormány létrehozására annak nyomán, hogy július utolsó két hetében megszállva tartotta a jereváni rendőrkapitányságot többtucatnyi fegyveres férfi, akik egy ellenzéki aktivista szabadon engedését és a kormány távozását követelték.

A közvéleményt sokkoló akcióban két rendőr vesztette életét. A történtek hatására több alkalommal utcára vonultak a fegyvereseket támogatók, akik a rendőrséggel is összecsaptak az utóbbi évek legnagyobb politikai válságát idézve elő a kaukázusi országban.