Feloldották a blokádot Calais-nál

migrations Horizontal French truckers and farmers block the main routes in and out of the port of Calais to call for the closure of the sprawling "Jungle" migrant camp, on September 5, 2016 in Calais.  / AFP PHOTO / PHILIPPE HUGUEN
Farmerek és fuvarozók zárták el az utat
Vágólapra másolva!
Feloldották hétfő este az észak-franciaországi Calais kikötővároshoz vezető autópálya blokádját a közeli hevenyészett, "dzsungelnek" is nevezett, nem hivatalos menekülttábor azonnali felszámolását követelő fuvarozók, gazdák és helyi gazdasági szereplők. A forgalomakadályozó tüntetést hétfő délelőtt kezdték.
Vágólapra másolva!

"Ígéretet kaptunk a "dzsungel" gyors felszámolására, és úgy döntöttünk, felfüggesztjük a megmozdulást" - mondta David Sagnard, a francia teherszállítók országos szövetségének helyi elnöke az autópályán tüntetőknek a helyi prefektussal folytatott megbeszélését követően. Tájékoztatása szerint az állam helyi képviselője a tábor és lakói okozta károk megtérítését ígérte a fuvarozóknak, a helyi gazdáknak és a rendőrségi szakszervezeteknek. A francia gazdák megyei szervezete, az FDSEA is a tüntetés beszüntetésére kérte a helyi termelőket, miután garanciákat kaptak a földjeiken a migránsok által okozott károk megtérítésére.

Farmerek és fuvarozók zárták el az utat Forrás: AFP/Philippe Huguen

Reggel kezdték

Reggel 8 órakor két - mintegy negyven kamionból és harminc traktorból álló - konvoj indult el óránként néhány kilométeres sebességgel Dunkerque-ből és Boulogne-sur-merből Calais felé, ahol délelőtt találkoztak egymással. Velük párhuzamosan mintegy négyszáz helyi kereskedő és kikötői alkalmazott alkotott élőláncot nem messze a kikötőhöz vezető úttól. A tiltakozók délután együtt mentek a La Manche csatorna alatti alagút bejáratához, ahol késő estig útlezárással tiltakoztak. Azt is jelezték, hogy

ha az állam nem teljesíti a követeléseiket, éjszakára is az autópályán maradnak.


Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter még pénteken a helyszínre látogatott, és mindenkit biztosított arról, hogy a kormány folytatja a calais-i tábor fokozatos felszámolását az év végéig. "Már felszámoltuk a déli részt márciusban, és az északi részhez is hozzáfogtunk. Lépésről lépésre kell haladni, befogadóhelyek létrehozásával kezdve országszerte, annak érdekében, hogy Calais-ban enyhüljön a helyzet" - mondta.

Romlik a helyzet

A kamionosok ennek ellenére úgy döntöttek, hogy megtartják az előre tervezett megmozdulást.
"Muszáj volt ezt csinálni, muszáj volt felemelni a hangunkat. Hónapok óta egyre romlik a helyzet" - mondta David Sagnard. "Korábban csak megpróbáltak feljutni a kamionokra, most már törnek-zúznak, széttépik a ponyvát, ellopják az árut vagy tönkreteszik. Ez elfogadhatatlan" - tette hozzá. "A fuvarozók félve járnak dolgozni és a gazdasági következmények súlyosak. A biztonságra költött pénzek, az ellenőrzéssel és kárfelméréssel töltött idő évi 250 ezer eurós veszteséget okoz" - hangsúlyozta Sagnard.

Másfél éve

Az észak-franciaországi város határában másfél évvel ezelőtt alakult ki a menekültek és migránsok lakta tábor, amelyet azóta is megtűrnek a hatóságok. A túlzsúfolt táborba június óta ismét nagyobb számban érkeztek a Nagy-Britanniába átjutni próbálkozó, az Európai Unióba határsértő módon érkezett emberek. A táborlakók egy része a sötétség beálltával útakadályokkal lassítja a forgalmat, és a fékezni kényszerülő kamionokra embercsempészek segítségével próbál feljutni.

Egy kisvárosnyi ember zsúfolódott össze a calais-i "dzsungelben" Forrás: AFP//Philippe Huguen

7-9000 ember zsúfolódott össze

Az állam szeretné rábírni a tábor mintegy 7000 lakóját, hogy önként hagyják el Calais-t az év végéig. Ennek érdekében mintegy nyolcezer helyet kínál fel a kormány az ország különböző befogadóközpontjaiban. A belügyminiszter tájékoztatása szerint eddig közel hatezer olyan embert helyeztek el 161 központban, akik hajlandóak voltak beadni menekültkérelmüket Franciaországban, és lemondtak arról a szándékukról, hogy átjussanak a La Manche csatorna brit oldalára. Azt is elmondta, hogy jövőre ötezer újabb helyet hoz létre az állam a menedékkérőknek.

A belügyminisztérium számításai szerint jelenleg 6900-an élnek a táborban, a segélyszervezetek szerint viszont már legalább 9100-an vannak a megmaradt északi területen, ahol jelenleg elsősorban Irakból, Afganisztánból és újabban Szudánból érkezett emberek várakoznak arra, hogy átjussanak Nagy-Britanniába.