Megpróbálták feltörni a bécsi repülőtér számítógépes rendszerét

Schwechat, repülőtér, irányítótorony
Vágólapra másolva!
Sorozatos hackertámadást védett ki pénteken a Bécs közelében fekvő schwechati repülőtér számítógépes rendszere, nem zárható ki a politikai indíttatásból elkövetett akció sem.
Vágólapra másolva!

Günther Ofner, a repülőtér igazgatója a Kurier című osztrák lapnak megerősítette, hogy rövid időn belül több irányból több támadás is érte a rendszert.

Elmondása szerint már évekkel ezelőtt felkészültek a hasonló incidensekre, ennek köszönhetően sikerült elhárítani a támadást. Kár nem keletkezett, a támadók sem a repülőtér honlapjához, sem a tárolt adatokhoz nem fértek hozzá. A hackereket azonnal felismerte és kiszűrte a rendszer.

A schwechati irányítótorony Forrás: Vienna Airport

A Kurier című lap szerint nem zárható ki, hogy nem bűnözőkről van szó, hanem politikai indíttatású támadás történt. Eddig például még nem ellenőrizték az esetlegesen Törökországból érkező behatolási kísérleteket – olvasható a lapban. A repülőtér igazgatója nem akarta kommentálni ezeket az értesüléseket.

A schwechati repülőtér vezetése feljelentést tett az osztrák belügyminisztériumnál, amely nyomozást indított az ügyben.