Az ISIS tervei szerint sokkal brutálisabb lett volna a párizsi merénylet

párizs merénylet
TOPSHOTS People are evacuated following an attack at the Bataclan concert venue in Paris, on November 13, 2015. At least 18 people were killed in multiple attacks in Paris Friday, including one near the Stade de France sports stadium. AFP PHOTO / KENZO TRIBOUILLARD
Vágólapra másolva!
A nyomozás jelenlegi állása szerint több támadást tervezett az Iszlám Állam a 2015. novemberi párizsi merénylettel egy időben, illetve közvetlenül utána. Az egyik ok, amiért ez nem következett be, hogy a görög hatóságok egy hónapra letartóztattak két ügynököt, ezért nem értek időben Franciaországba. A nyomozati anyagokból kiderül, az Iszlám Állam mindig csak annyi pénzt és információt oszt meg az ügynökeivel, amennyit muszáj, az ügynökök sikeresen használják a közösségi oldalakat kommunikációra, és sok esetben sikeresen tudtak elvegyülni a menekültek között.
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Állam eredeti tervei szerint sokkal brutálisabb lett volna a 2015. végi párizsi terrortámadás, illetve a támadást újabb merényletek követték volna, derül ki azokból a nyomozati anyagokból, amelyek a CNN birtokába kerültek.

Több támadást terveztek

A dokumentumokból az látszik, hogy az európai nyomozók szerint

az Iszlám Állam az eredeti tervek szerint a párizsi támadással egy időben Hollandiában is támadni akart, valamint több francia célpont volt,

köztük valószínűleg egy bevásárlóközpont.

Úgy tűnik, a terrorszervezet az Egyesült Királyságba is megpróbált ügynököket bejuttatni, hogy ott hajtsanak végre támadásokat.

Többen követték volna el a merényletet

A nyomozás során kiderült, hogy egy Abid Tabuni nevű férfi júliusig szabadon járt-kelt Európában, holott kapcsolatba hozható a párizsi támadásért felelős sejttel. A CNN birtokába jutott dokumentumokból kiderül, hogy

volt még két férfi, akiknek szintén részt kellett volna venniük a párizsi támadásban, de korábban elfogták őket.

Az egyikük neve Adel Haddadi, ő algériai, a másikuk Mohamed Uszman, ő pakisztáni. A két férfi az Iszlám Állam fővárosából, Rakkából indult Európába hat héttel a párizsi merénylet előtt, két másik férfival együtt.

Útjukat egy Abu Ahmed nevű férfi igazgatta Szíriából, embercsempészekkel kötötte össze őket, pénzt utalt nekik, mobiltelefonokhoz és hamis szíriai útlevelekhez juttatta őket.

A dokumentumok tanúsága szerint mindig épp csak annyi pénzt és információt adott az ügynökeinek, amivel el tudtak jutni útjuk következő állomásáig.

A menekültek közé vegyültek

A négy férfi Izmirből, menekültek közé vegyülve kelt át Törökországból Görögországba. Ketten átjutottak Görögországon, ők később részt vettek a párizsi támadásban. A görög hatóságoknak ugyanakkor szemet szúrt Haddadi és Uszman hamis útlevele, őket majdnem egy hónapra letartóztatták.

A CNN forrásai szerint emiatt az egy hónapnyi késlekedés miatt nem tudtak részt venni a párizsi támadásban.

Miután kiszabadultak, felvették a kapcsolatot Abu Ahmeddel, aki újra ellátta őket pénzzel. A két férfi ezután folytatta útját a menekültek közt.

Két terrorista nem ért időben Párizsba, hogy részt tudjon venni a támadásban Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard

Másik támadást terveztek

November 14-én, egy nappal a párizsi merénylet után érkeztek meg Ausztriába, ahol menedékjogi kérelmet adtak be, és elvegyültek az egyik menekülttáborban.

A nyomozati anyagok szerint (mivel a novemberi merényletről lemaradtak) másik támadást terveztek.

Letartóztatásuk előtt párizsi utat terveztek, illetve számtalan telefonhívást kezdeményeztek Franciaországba és Belgiumba. A támadáshoz már csak egy harmadik emberre, Abid Tabunira vártak (ő az, akit csak 2016 júliusában sikerült elfogni Brüsszelben).

Tabunit hamarosan kiadják Ausztriának, míg Haddadit és Uszmant már kiadták Franciaországnak, ott állítják őket bíróság elé.

Az Iszlám Állam Európában

A CNN szerint a dokumentumokból nemcsak a konkrét ügy részletei derülnek ki, de az is jól látszik, hogy hogyan működik az Iszlám Állam szervezete Európában. Például, hogy hogyan használják a közösségi alkalmazásokat, például a Vibert, a Telegramot és a WhatsAppot kommunikációra. Vagy az, hogy az ügynököket hogyan menedzselik a beszervezőik, csak a lehető legszükségesebb információkat megosztva velük.