A brexit után a többség optimista, de a fiatalok fele a kivándorlást fontolgatja

Brexit referendum - Situation in London Great Britain GB Brexit REFERENDUM SQUARE FORMAT
British nationals flag fly in front of the Big Ben clock tower in London, Britain, 24 June 2016. In a referendum on 23 June, Britons have voted by a narrow margin to leave the European Union (EU). Photo: MICHAEL KAPPELER/dpa
Vágólapra másolva!
A britek többsége bízik abban, hogy hazája boldogul majd az Európai Unión kívül is, ám az átlagon belül mélységes a megosztottság a kilépés és a bennmaradás hívei között, és a megkérdezettek negyede - köztük a fiataloknak csaknem a fele - a kivándorlás gondolatával foglalkozik.
Vágólapra másolva!

A BBC rádió közéleti 5 Live csatornájának megbízásából a ComRes közvélemény-kutató cég által elvégzett, hétfőn ismertetett országos felmérés kimutatta, hogy a brit felnőttek 62 százaléka derűlátóan ítéli meg Nagy-Britannia kilátásait a brexit - vagyis az EU-tagság megszűnése - utáni időszakban is, 35 százalékuk viszont borúlátónak mondta magát.

A cég ugyanakkor külön is mérte azok hangulatát, akik a brit EU-tagságról júniusban rendezett népszavazáson a kilépésre, illetve a bennmaradásra voksoltak. A brexit-párti választók körében 92 százalék, az EU-pártiak között alig 32 százalék volt a derűlátók aránya. A kilépés híveinek 7 százaléka, a további EU-tagságra voksolók 67 százaléka ítéli meg negatívan Nagy-Britannia kilátásait.

A többség optimista, de soka de... Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Michael Kappeler

A brit EU-tagságról június 23-án tartott népszavazáson országos átlagban szűk többséggel, 51,9 százalékkal a kilépésre szavazók győztek, de például Skóciában 62 százalék, Észak-Írországban 55,8 százalék a bennmaradásra voksolt, és az egyes korosztályok között is igen jelentős volt a szavaztok megoszlása közötti különbség.

A fiatalok a kivándorláson gondolkodnak

A ComRes hétfőn ismertetett felmérése szerint a népszavazás óta a brit választók 26 százalékában merült fel a kivándorlás gondolata, de a fiatalok körében ez az arány sokkal magasabb. A 18-24 éves korosztály 48 százaléka, a 18-34 éves korosztály 43 százaléka mondta azt, hogy a referendum óta eltelt időszakban foglalkozott a külföldre település lehetőségével. A 65 év felettiek körében ugyanakkor csak 7 százalék nyilatkozott így.

A generációs ellentét már a népszavazási eredményekben is élesen megmutatkozott. Egy másik nagy brit közvélemény-kutató, a YouGov nem sokkal a referendum után elvégzett vizsgálatában kimutatta, hogy a 18-24 év közöttiek 71 százaléka a bennmaradásra, a 65 éven felüliek 64 százaléka a kilépésre voksolt.