Törökországból lőtték az Iszlám Államot

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok a török területen nemrégiben telepített mozgatható rakétavetőkből mért csapásokat az Iszlám Állam fegyvereseinek állásaira Szíriában.
Vágólapra másolva!

Josh Jacques, az amerikai Középső Parancsnokság (Centcom) szóvivője elmondta, hogy az amerikai hadsereg HIMARS nagy mozgékonyságú rakétatüzérséggel támadta a dzsihádisták egyik egységét, valamint egyik létesítményét.

A szövetségesek támogatására Törökországba telepített amerikai különítmény nagyfokú pontossággal és tűzerővel rendelkezik – tette hozzá.

Az Egyesült Államok ankarai nagykövetsége a Twitter közösségi oldalon pedig azt írta, hogy a mostani akció a török–amerikai együttműködés egy újabb szakasza az Iszlám Állam elleni küzdelemben.