Elűzték az Iszlám Államot a török határról

Vágólapra másolva!
Elűzték vasárnap a török határon még megmaradt utolsó állásaikból az Iszlám Állam terrorista szervezet fegyvereseit a török hadsereg által támogatott szíriai felkelő erők - jelentette be az Anadolu török hírügynökség, amit megerősített az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű szervezet is.
Vágólapra másolva!

A Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) mérsékeltnek mondott ellenzéki fegyveres csoport török repülőgépek és harckocsik támogatásával új frontot nyitott vasárnap a szíriai török offenzíva első napján, augusztus 24-én visszafoglalt Dzserablúsztól 55 kilométerre nyugatra, ahol az Iszlám Állam birtokában volt még két település, és azokat is felszabadították.

A dzsihadisták ezzel elvesztették az utolsó kapcsolatukat is a külvilággal, ahonnan harcosokat, fegyvert és lőszert kaphattak

- emelik ki a hírügynökségek.

A felkelők már mintegy 90 kilométer hosszú területsávot tartanak ellenőrzés alatt Törökország határa mentén. Az Eufrátesz Pajzs nevű török hadműveletnek ez volt az egyik fő célja.

A másik a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd fegyveres szervezet visszaszorítása az Eufrátesz keleti partjára.

A YPG-t Ankara terrorista csoportnak minősítette, miközben az Egyesült Államok leghatékonyabb szövetségese Szíriában az Iszlám Állam elleni harcban.