Elsüllyedt egy turistahajó Törökországban

Vágólapra másolva!
Viharba került és elsüllyedt egy turistahajó szombaton a dél-törökországi Antalya üdülőparadicsomban, a parti őrségnek 82 embert sikerült kimentenie, egy hajótörött után még kutatnak – jelentette a Habertürk török hírtelevízió.
Vágólapra másolva!

A kimentettek között külföldiek is vannak, nemzetiségüket eddig nem közölték. Egy túlélő szerint a hajón mintegy 80-an utaztak.

– mondta az utas.

Néhány túlélőt kórházba vittek. A DHA török hírügynökség is megerősítette a sérültekről szóló értesüléseket.

A hajó az antalyai jachtkikötő felé tartva járt szerencsétlenül. A Habertürk szerint a hajó a partoktól két tengeri mérföldre, vagyis 3,6 kilométerre süllyedt el. A török televízió úgy tudja: a legénység idejében kiosztotta a mentőfelszerelést az utasoknak.

Az ankarai orosz nagykövetség szerint egy orosz állampolgár könnyebben megsérült a hajótörésben.

A baleset újabb csapást jelent a törökországi idegenforgalomra, hiszen számos súlyos terrortámadás és a júliusi sikertelen puccskísérlet után már így is drasztikusan csökkent az országba érkező üdülővendégek száma.