Horvát kormányfőjelölt: Zágráb megvédi az INA érdekeit

INA, Horvátország
Az INA részvények relatív többsége, és az irányítási jogok vannak a Molnál
Vágólapra másolva!
A horvát miniszterelnök-jelölt azt ígérte, Zágráb megvédi a horvát olajipari vállalat, az INA érdekeit. 
Vágólapra másolva!

Horvátország bízik a Mol–INA-ügyben folyó döntőbírósági eljárás pozitív kimenetelében, és megvédi a horvát olajipari vállalat érdekeit – mondta Andrej Plenkovic, a konzervatív Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke és miniszterelnök-jelöltje a Nacional horvát hetilapnak adott interjúban.

Az INA-részvények relatív többsége és az irányítási jogok vannak a Molnál Forrás: AFP/Hrvoje Polan

Plenkovic jelezte: ha kormányfő lesz, azon dolgozik majd, hogy biztosítsa az egységes és következetes horvát álláspontot az INA fejlődési stratégiáját illetően, amire szerinte nem mindig volt példa korábban, amit ráadásul szerinte a magyar partner, a Mol gyakran meg is próbált kihasználni.

Tudja, mit válaszoljon

A HDZ elnöke kiemelte: a Mol–INA részvényesi szerződés előirányozza mindkét, a sziszeki és a rijekai finomító felújítását, utóbbit pedig már régen be kellett volna fejezni. Szerinte a halogatás megkérdőjelezi a Mol őszinteségét a stratégiai partnerség megvalósításában.

– hangsúlyozta a HDZ elnöke az interjúban.