Indonéz menekültek tragédiája

Vágólapra másolva!
Hatvankét indonéziai bevándorlóval a fedélzetén elsüllyedt egy hajó Malajzia déli partjainál, legalább nyolcan meghaltak és húszan eltűntek.
Vágólapra másolva!

Sajtóhírek szerint a jármű a dél-malajziai, Szingapúrral határos Johor állam partjainál került bajba a hét végén a Malaka-szorosban kialakult erős hullámzás miatt. A hajó 34 utasát sikerült kimenteni, és tovább kutatnak túlélők után.

Az egyik túlélő a The Star című helyi napilapnak azt mesélte, hiába próbálta megmenteni terhes felesége életét.

A Délkelet-Ázsia harmadik legnagyobb gazdaságának számító, viszonylag jómódú Malajzia a környékbeli, szegényebb országokból – Indonéziából, Bangladesből vagy Mianmarból – számos munkást vonz. Indonéziából több ezren próbálnak meg életveszélyes bárkák fedélzetén a délkelet-ázsiai országba jutni, hogy építkezéseken, üzemekben vagy ültetvényeken dolgozhassanak.

Becslések szerint csaknem kétmillió, többnyire Indonéziából származó bevándorló dolgozik illegálisan Malajziában.