Iránban megmutatták, milyen a könyvégetés a XXI. században

Vágólapra másolva!
Az iráni hatóságok bezúztak százezer parabolaantennát és más, műholdas adás vételére alkalmas eszközt, amelyeket az állampolgárok önszántukból szolgáltattak be – írta a Basijnews.ir című iráni híroldal.
Vágólapra másolva!

Az Iráni Forradalmi Gárdához kötődő Baszidzs milícia honlapja szerint egymillióan vettek részt az antennaleszerelő kampányban.

Szatellitfertő

"A szatelliten át fogható csatornák általában a korrupciót segítik elő, és tönkreteszik társadalmunk kultúráját" - indokolta a kezdeményezést a milíciát vezető Mohammad Reza Nagdi tábornok a teheráni hivatalos megsemmisítő ceremónia előtt tartott sajtótájékoztatón.

– vélte Nagdi. "A szatellitadások többsége gyengíti a család alapját, és zavarja a fiatalokat tanulmányaik végzésében" – érvelt tovább.

– mondta.

Tilos műholdas adásokat nézni

A Baszidzs milícia vezetője emellett bírálta Ali Dzsannati iráni kultuszminiszter pénteki javaslatát, amely szerint lazítani kellene a 80 milliós iráni lakosság "70 százaléka által semmibe vett" szabályozáson.

Bár kevesen veszik figyelembe, de

Iránban törvény tiltja a műholdvevő készülékek birtoklását és eladását,

a jogszabályt megszegők akár súlyos pénzbírsággal is számolhatnak. A rendőrség rendszeresen lecsap a parabolaantennák tulajdonosaira.

A mérsékeltek szerint nem kellene tiltani

Iránban több tucat műholdas sugárzású külföldi csatorna fogható. A keményvonalasok gyakran kárhoztatják ezek szerepét az iráni kultúra elferdítésében és az iszlamista értékek erodálásában, míg Haszan Róháni mérsékelt elnök és tábora haszontalannak és kontraproduktívnak tartja a műholdvevő eszközökre vonatkozó tilalmat.