Csendes fiú volt a támadó az ismerősei szerint

Vágólapra másolva!
Nyugodt, csendes fiúnak írták le az ismerősei a müncheni támadót, bár a nevét még nem hozták nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

A brit Telegraph folyamatos tudósítása részeként ismertette, mit tudtak meg a reggeli német lapok a müncheni támadóról.

„Nyugodt fiú” volt – mondta a Bildnek a közvetlen szomszédja.

„Egy barátom együtt járt vele iskolában, és az mondta, hogy meglehetősen csöndes volt. A videóról ismerte fel” – tette hozzá.

Az éjjellátó készülékkel felszerelt rendőrkommandósok kutyákkal razziáztak szombat hajnalban a város Maxvorstadt nevű kerületében, ahol a tettes a Bild szerint a szüleivel lakott.

A Bild értesülése szerint az édesapját most hallgatják ki a rendőrök.