Elrabolták az ukrán vasúttársaság egy vezető tisztségviselőjét

Vágólapra másolva!
Maszkot viselő ismeretlenek elrabolták hétfő este otthona elől Valerij Lidmirszkijt, az ukrán állami vasúttársaság, az Ukrzaliznicja energiaellátással foglalkozó osztályvezetőjét.
Vágólapra másolva!

A kijevi rendőrség jelentése szerint a tisztségviselő sétálni vitte a kutyáját, és hazatérésekor ütöttek rajta a támadók. Az ismeretlen fegyveresek agyonlőtték a kutyát, a hivatalnokot pedig betuszkolták egy autóba.

A rendőrségi közlemény szerint a helyszínelők öt darab, 5,45 milliméter kaliberű töltényhüvelyt találtak a tetthelyen. A rendőrség jogtalan fogva tartás és emberrablás elkövetésének bűntette miatt indított nyomozást.

A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy mi a feltételezésük arról, miért rabolhatták el az osztályvezetőt.

A tavaly ősszel nyilvánosan működő részvénytársasággá átalakított állami vállalat a 2015-ös évet 16 milliárd hrivnya, azaz mintegy 183 milliárd forint veszteséggel zárta.

Egy nappal korábban a vasúttársaság nemrég kinevezett vezetője írta azt a Facebookon, hogy keményen fel kíván lépni az állami holdingnál folyó korrupcióval szemben, és belső vizsgálatokat, elbocsátásokat, valamint büntetőeljárásokat helyezett kilátásba.