Megkéselt egy anyát és három kislányát egy férfi Franciaországban

Vágólapra másolva!
Néhány nappal a terrortámadás után, ráadásul nem különösebben messze Nizzától, egy marokkói férfi reggel dührohamot kapott egy üdülőtelepen. Sajtóbeszámolók szerint az volt a baja, hogy a szomszédai túlságosan alulöltözöttek voltak, szerinte kevés ruha volt rajtuk. Ezt később cáfolták.
Vágólapra másolva!

Természetesen nem meztelenek voltak, hanem a dél-francia hőségben bikiniben reggeliztek. Mind a négyüket megkéselte, össze-vissza szurkálta őket. Súlyosan megsérültek, a legrosszabbul egy 8 éves kislány van. Őt mentőhelikopterrel vitték kórházba. Az őrjöngő férfi átszúrta a tüdejét, egyes hírek szerint a kislány még mindig életveszélyben van.

Raphale Balland helyi ügyész pletykának minősítette azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a támadó a hiányos öltözék miatt támadott volna. A The Local jelentése szerint egyetlen vallással kapcsolatos szót sem ejtett ki a száján.

A nyaralótelepre megérkezett a marseille-i terrorelhárító osztag is, a férfit letartóztatták. Az első hírek szerint nincs úgynevezett S-kartonja – Franciaországban így tartják nyilván a terroristagyanús embereket. Vagyis, a rendőrség és a terrorelhárító szervezetek tudomása szerint nincs kapcsolata radikális vagy dzsihádista szervezetekkel.

Később egyébként nyilatkozott a kisváros polgármestere, ő nem erősítette meg, hogy a marokkói férfit az irritálta, hogy a reggeliző család úgymond alulöltözött volt. Nem sokkal ezelőtt pedig az derült ki, hogy a férfi korábban többször szembe került a törvénnyel.