Azonosították Baton Rouge-i támadót

Vágólapra másolva!
Korábban tengerészgyalogos volt a férfi. A CBS News amerikai hírtelevízió úgy tudja, hogy Gavin Eugene Long Missouri állam legnagyobb városában, Kansas Cityben élt, és épp vasárnap töltötte be a 29. évét.
Vágólapra másolva!

Az afroamerikai Long helyi idő szerint vasárnap reggel tüzet nyitott rendőrtisztekre, hármat megölt, másik hármat pedig megsebesített. A sebesültek közül az egyiknek súlyos az állapota.

A CNN szerint a rendőrséget arról értesítették, hogy egy gyanús személy sétál az Airline Highwayen fegyverrel a vállán. Amikor a rendőrök kiértek a helyszínre, a fegyveres tüzet nyitott rájuk. Egy kormányzati forrás szerint éppen a bejelentéssel akarták a támadás helyszínére csalni a rendfenntartó erőket.

Barack Obama amerikai elnök egységre szólított fel. "Megvannak az ellentéteink, és nem újak. Éppen ezért fontos most az, hogy mindenki azokra a szavakra és tettekre összpontosítson, amelyek egyesíteni tudják ezt az országot - mondta. Hozzátette: - Nincs szükségünk indulatokat szító retorikára."

Hillary Clinton, a demokrata párt elnökjelöltségének várományosa közölte: "Nem lehet igazolni az erőszakot, a gyűlöletet, a családjaink és közösségeink szolgálatában az életüket kockáztató nők és férfiak elleni támadásokat".

Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns Barack Obama beszédét bírálva közölte: az amerikai elnöknek "fogalma sincs" arról, hogy "az országunk megosztott, bűnügyi helyszínné vált, és ez csak rosszabb lesz".