Ezrek tüntettek szombat éjjel Törökországban

Turkey stand against failed coup attempt TURKEY Izmir Konak Square Izmir Clock Tower, Törökország
Izmirben is ezrek tüntettek Erdogan mellett
Vágólapra másolva!
Tüntetők ezrei vonultak fel szombat éjjel több török városban, támogatásukról biztosítva a török kormányt, és tiltakozva a több mint kétszáz halálos áldozatot követelő puccskísérlet ellen.
Vágólapra másolva!

Az isztambuli Taksim téren a tüntetők zászlókat lengettek, a kormányt támogató mondatokat skandáltak, és menetet szerveztek az Istiklal sugárúton is.

Ezrek vonultak fel az Ankara központjában lévő Kizilay téren is, ahol elsősorban államcsínyellenes jelszavakat kiáltoztak. A teret lezárták a forgalom elől. Az ország parlamentjének épülete előtt a tüntetők egyebek mellett a halálbüntetés bevezetését követelték. A CNN Türk televízió híradása szerint az utcára vonulók olyan jelszavakat skandáltak, hogy "Kivégzéseket és halálos ítéleteket követelünk!". Szavaikat Recep Tayyip Erdogan államfőhöz intézve így kiáltoztak: "Ha azt mondod, üssünk, ütünk, ha azt mondod, öljünk, ölünk!".

Izmirben is ezrek tüntettek Erdogan mellett Forrás: AFP/2016 Anadolu Agency/Mahmut Serdar Alakus

Izmirben a tiltakozók a Konak téren gyülekeztek, énekeltek, és szintén puccsellenes jelszavakat kiabáltak.

Binali Yildirim miniszterelnök azt kérte a tömegtől, hogy egyelőre maradjon az utcákon. Korábban Fikri Isik védelmi miniszter figyelmeztette a lakosságot: bár a puccskísérletet sikerült teljesen meghiúsítani, továbbra is óvatosnak kell lenni.