Lezárták a törökök az amerikaiak légi támaszpontját

Vágólapra másolva!
A török hatóságok lezárták az Iszlám Állam elleni légi bevetésekhez használt dél-törökországi incirliki légi támaszpontot, és megszüntették a bázis áramellátását - közölte az adanai amerikai főkonzulátus szombaton. A német hadsereg viszont később cáfolta a légibázis lezárását.
Vágólapra másolva!

A légi támaszponton az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció keretein belül amerikai katonák és repülőgépek tartózkodnak.

A Bundeswehr külföldi bevetésekért felelős műveleti parancsnokságának szóvivője később a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva cáfolta a támaszpont lezárásáról szóló amerikai bejelentést.

Közlése szerint az államcsínykísérlet semmilyen következménnyel nem járt az ott szolgáló 240 német katonára, akik a szokásos ellenőrzés mellett továbbra is szabadon elhagyhatják, illetve visszatérhetnek a támaszpontra, bár a legmagasabb biztonsági fokozatot rendelték el ott.

- mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a katonák csak a médiából értesültek az államcsínykísérletről. A Bundeswehr Tornado repülőgépekkel és egy légi utántöltő repülőgéppel vesz részt az Iszlám Állam elleni bevetésekben.

A Pentagon egyik magas rangú tisztségviselője korábban közölte, hogy az incirliki bázisra nem volt hatással a törökországi államcsínykísérlet.

A tisztségviselő hozzátette: megteszik a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy szavatolják a támaszponton szolgáló katonák, polgári alkalmazottak, valamint családtagjaik, illetve a támaszpont biztonságát.

A török hadsereg egy része péntek este megkísérelte átvenni a hatalmat, az államcsínyt azonban - mások mellett a több ezer kormánypárti civil ellenállásának köszönhetően - meghiúsították a kormányhoz hű erők.