A világ Franciaország mögött áll

government Horizontal
Barack Obama
Vágólapra másolva!
Elítélték és a részvétükről biztosították Franciaországot és az áldozatok hozzátartozóit a világ vezető politikusai a 84 halálos áldozatot követelő nizzai merénylet után.
Vágólapra másolva!

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke pénteken azt mondta, hogy az Európai Unió a francia kormány mellett áll az erőszak és a terrorizmus elleni küzdelmében. Az Ázsia-Európa csúcstalálkozó (ASEM) alkalmából a mongol fővárosban tartózkodó uniós tisztségviselő kiemelte, hogy "szomorú ez a nap Franciaország és egész Európa számára". Elítélte a tömeges gázolást Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is.

A szintén Ulánbátorban tartózkodó Li Ko-csiang kínai kormányfő is együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és

elítélte a terrorizmus minden formáját.

Obama: Terrorcselekmény volt

A Chilében tartózkodó Joachim Gauck német államfő a szabad világ elleni támadásnak minősítette a nizzai tömeges gázolást. Kifejezte részvétét Angela Merkel kancellár is, aki Ulánbátorban kiemelte, hogy "Németország kiáll Franciaország mellett a terrorizmus ellen folytatott harcban".

Barack Obama amerikai elnök csütörtök este kiadott közleményében terrorcselekménynek minősítette a történteket. Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje a merénylet hírére reagálva bejelentette, hogy elhalasztja az alelnökjelölt megnevezését.

Barack Obama is elítélte a nizzai merényletet Forrás: AFP/Jim Watson

Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő úgy fogalmazott, hogy "

a terroristák és támogatóik csak az erőből értenek,

ezért kötelességünk is alkalmazni". "Muszáj közös választ találnunk ezekre a kihívásokra, szolidaritást kell mutatnunk, és be kell vetnünk a rendelkezésünkre álló összes eszközt, hogy harcoljunk a terrorizmus ellen" - jelentette ki Ulánbátorban.

„A terrorizmust vissza kell verni”

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken "barbár és gyáva terrortámadásnak" nevezte az ámokfutást, és határozottan elítélte azt. A testület 15 tagországa közös nyilatkozatot adott ki, amelyben megállapították: a terrorizmus az egyik legkomolyabb fenyegetést jelenti a világ békéjére és biztonságára.

Angela Merkel német kancellár is részvétét fejezte ki a nizzai terrortámadás áldozatainak. Hozzá hasonlóan kifejezte az áldozatok iránti részvétét Justin Trudeau, kanadai, Charles Michel belga, és Erna Solberg norvég miniszterelnök.

Angela Merkel is részvétét fejezte ki Forrás: MTI/EPA/Sophia Kembowski

Klaus Iohannis romániai államfő szerint

a terrorizmust vissza kell verni,

és ezt csak összefogással lehet megtenni. A román elnök az elnöki hivatal honlapján közölt üzenetében határozottan elítélte a Franciaország nemzeti ünnepén történt nizzai merényletet, és Románia szolidaritását fejezte ki.