Kigyulladt a portugál légierő gépe

Vágólapra másolva!
Egy C-130-as típusú szállító repülőgéppel történt a szerencsétlenség a Lisszabon közelében lévő Montijo légitámaszponton. A balesetben a légierő három katonája életét vesztette.
Vágólapra másolva!

A gép gyakorlórepülésre indult volna, felszálláshoz készült, amikor a baleset törtét. A legénység négy másik tagja megsérült a tűzben, egyikük súlyosan. A baleset okának feltárására vizsgálat indult.

Az amerikai Lockheed cég által gyártott, Herculesként is emlegetett C-130-as gép, amelynek első példánya 1954-ben emelkedett a levegőbe, egyaránt alkalmas emberek, járművek és fegyverek utaztatására, világszerte az egyik legelterjedtebb taktikai szállító repülőgép.