Obama: Amerika nem olyan megosztott, mint látszik

OBAMA, Barack
Dallas, 2016. július 12. Barack Obama amerikai elnök (b) megöleli David Brown dallasi rendőrkapitányt a lesből meggyilkolt rendőrök tiszteletére tartott megemlékezésen Dallasban 2016. július 12-én. Öt nappal korábban egy orvlövész társasival fehér rendőrökre nyitott tüzet és ötöt megölt, hetet pedig megsebesített, amikor a rendőrök egy feketék elleni rendőri túlkapások miatt rendezett tüntetést biztosítottak. (MTI/EPA/Larry W. Smith)
Vágólapra másolva!
Amerika nem olyan megosztott, mint látszik - mondta Barack Obama elnök negyvenperces beszédben a texasi Dallasban a múlt héten meggyilkolt öt rendőr emlékére rendezett szertartáson, ahol arra biztatta honfitársait, hogy ne adják át magukat a kétségbeesésnek, amely a dallasi tragédia után erőt vett az országon.
Vágólapra másolva!

"Azért vagyok itt, hogy tanúsítsam, Amerika nem olyan megosztott, mint látszik, tudom, mert ismerem Amerikát, tudom, milyen hosszú utat tettünk meg, s tudom, most is túljutunk a nehézségeken" - fogalmazott beszédében Oabma elnök.

Barack Obama amerikai elnök megöleli David Brown dallasi rendőrkapitányt a lesből meggyilkolt rendőrök tiszteletére tartott megemlékezésen Dallasban Forrás: MTI/EPA/Larry W. Smith

Obama arra biztatta honfitársait, hogy ne adják át magukat a kétségbeesésnek, és utasítsák el a reményvesztettséget, amely az elmúlt hét tragédiái után erőt vett az országon.

- fogalmazott az elnök.

Hangsúlyozta, hogy az ország megosztottsága nem újkeletű, voltak rosszabb pillanatok is, még a közelmúltban is. "Ezt az erőszakot látva azon tűnődünk, vajon a faji megosztottságot Amerikában át lehet-e valaha is hidalni, azon tűnődünk, vajon képes lesz-e valaha is megérteni egymás élettapasztalatait az az afroamerikai közösség - amely úgy érzi, hogy a rendőrség tisztességtelenül bánik vele - és az a rendőri közösség, amely úgy érzi, hogy tisztességtelenül, rosszindulattal bánnak vele csakis azért, mert végzi a munkáját?" - tette fel a kérdést Obama.

Megtörni a veszélyes spirált

Leszögezte: soha nem sikerül megtörni ezt a veszélyes spirált, ha nem tudnak nyíltan és tisztelettel beszélni egymással azok, akik egymástól eltérően néznek ki, vagy egymástól eltérően gondolkodnak. Hangsúlyozta, hogy a rendőrök elsöprő többsége a hihetetlenül nehéz és veszélyes munkát korrekten és profi módon végzi, s ezért tiszteletet érdemel. Ugyanakkor szólt arról is, hogy amerikai állampolgárok évszázadokon keresztül szenvedtek faji megkülönböztetéstől, rabszolgaságtól és szegregációtól szenvedtek, s mindez pusztán a szegregációt tiltó törvényektől még nem tűnt el.

Obama röviden elemezte a jelenlegi válság lehetséges okait is: beszélt arról, hogy nem fordítottak elég gondot és pénzt az iskolákra, hogy hagyták a szegénység térhódítását, azt, hogy egész negyedekben nincs megfelelő munkalehetőség, hogy az állam nem finanszíroz kábítószer-megelőzési és mentális betegségek kezelésére irányuló speciális programokat, vagy hogy túl sok a forgalomban lévő fegyver, amelyhez tinédzserek is könnyedén hozzájuthatnak.

Bush ideálokról beszélt

Obama beszéde előtt szintén nagy hatású, helyenként érzelmes beszédet mondott George W. Bush volt elnök, aki a családjával Dallas egyik elegáns elővárosában él. Személyes emlékeket is felidézve, láthatóan megrendülten beszélt, s mindenkit arra szólított, hogy legyenek egységesek a reményben. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy az amerikaiakat ismét szoros szálak fűzzék egymáshoz, elég emlékezniük arra, hogy kik is ők. "Minket soha nem a vérségi kapcsolatok vagy a kulturális háttér kötött össze, hanem a szellemiség, a közös ideálok iránti elkötelezettség" - hangoztatta Obama elődje.

Mindenki ott van, aki számít

A szertartáson részt vesz George W. Bush volt elnök, Joe Biden alelnök, Mike Rawlings dallasi polgármester, texasi képviselők és szenátorok, valamint az amerikai, elsősorban is a texasi közélet személyiségei. Balesete miatt nincs jelen a texasi kormányzó.

Az elnöki különgépen csatlakozott a Dallasba induló Barack Obamához a képviselőház demokrata párti frakciójának vezetője, Nancy Pelosi, valamint a texasi Ted Cruz republikánus szenátor, volt elnökjelölt-aspiráns is.

, és jelentős nézetkülönbségeik ellenére is határozottan kifejezzék közös vágyunkat az ország egyesítésére" - nyilatkozta amerikai újságíróknak Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.

Earnest azt is elmondta, hogy Obama elnök késő éjszakáig dolgozott a Dallasban elmondandó beszédén, sőt, másokkal is konzultált róla. Dallasba érkezése után Obama elnök telefonon felhívta a múlt héten Louisianában és Minnesotában rendőri erőszak áldozatává vált két férfi családtagjait, hogy együttérzését fejezze ki nekik.