Zavargásba torkollott egy szélsőbaloldali tüntetés Berlinben

Vágólapra másolva!
Zavargásba torkollott egy szélsőbaloldali tüntetés Berlinben, a szombat éjjel történt összecsapásokban többen megsebesültek.
Vágólapra másolva!

A hatóságok szerint 1500, megfigyelők szerint jóval több tüntető kövekkel, palackokkal és petrádákkal dobálta meg a rendőröket, kirakatokat tört be, és rendőrautókat rongált meg.

A rendőrök könnygázt vetettek be, és több randalírozót őrizetbe vettek. Mindkét oldalon többen megsebesültek, pontos számuk egyelőre nem ismert.

A tüntetés helyszínére, a Friedrichshain nevű városrészbe 1800 rendőrt és rohamrendőrt vezényeltek ki, de a nyugalom a demonstráció után sem állt teljesen helyre, a környéken és a német főváros más részein éjjel több autót felgyújtottak.

A zavargással végződött tüntetés az egyik utolsó nagy berlini foglaltház - a tulajdonos hozzájárulása nélkül birtokba vett lakóépület - sorsa körüli konfliktus része.

A friedrichshaini házat - amelyet a címe után Riager 94-nek (R94) neveznek - a szélsőbaloldali, anarchista szubkultúra egyik központjaként tartják számon a kilencvenes évek eleje óta, és már többször megpróbálták felszámolni.