Kézigránáttal öltek meg egy rendőrt Venezuelában

Vágólapra másolva!
Egy rendőrőrsöt támadtak meg, egy rendőr meghalt, huszonöt megsebesült.
Vágólapra másolva!

Egy rendőr életét vesztette, 25-en pedig megsebesültek július 8-án, pénteken, amikor az északnyugat-venezuelai Portuguesa állam

egyik rendőrőrsének épületébe két, motoron érkező elkövető gránátokat hajított.

Reinaldo Castaneda, a Portuguesa kormányzója közölte: három rendőr állapota súlyos. Ugyanakkor

a hatóságoknak sikerült megtalálni az egyik támadót, akit tűzharcban a agyonlőttek.

A társa után még nyomoznak - tette hozzá.

Rengeteg az erőszakos bűncselekmény

A közbiztonság hiánya a 28 milliós Venezuela egyik legnagyobb problémája: a dél-amerikai ország főügyészsége szerint tavaly

a 100 ezer főre jutó szándékos emberölések száma elérte az 58-at.

A venezuelai erőszak-cselekményeket figyelő nem kormányzati szervezet, az OVV (Observatorio Venezolano de Violencia) adatai szerint viszont jóval több, vagyis 90 emberölés jut 100 ezer lakosra.

Gazdasági válság van

Venezuelában ráadásul hónapok óta gazdasági, társadalmi és politikai válság uralkodik. Az ország legfőbb terméke és exportcikke a kőolaj, az olajár esése miatt pedig a gazdaság is mélyrepülésbe kezdett.

Rendszeresek az áramkimaradások, a termelés akadozik, a boltok üresek, az infláció elszabadult.