Megérkezett Gázába az első török segélyszállítmány

Vágólapra másolva!
Megérkezett a Gázai övezetbe Izraelen keresztül az első török segélyszállítmány, amelyben a legszükségesebb élelmiszerek és gyógyszerek, ruhák, lábbelik és gyerekjátékok vannak.
Vágólapra másolva!

A tizenegy tonnás szállítmány előző nap érkezett a Hamász szélsőséges szervezet ellenőrzése alatt álló palesztin területre, egy héttel azután, hogy Törökország és Izrael aláírta a két ország kapcsolatainak rendezéséről szóló megállapodást.

A segélyszállítmány az izraeli Asdódba érkezett hajón, mert a Gázai övezet tengeri blokádját biztonsági szempontokra hivatkozva Izrael továbbra is fenntartja. Onnan kamionok szállították tovább.

Törökország emellett 200 ágyas kórház létesítését is tervezi a Gázai övezetben, lakásokat is fog építeni, és meg akarja oldani a terület víz- és áramellátását is. Kerem Kinik, a segély elosztását felügyelő török Vörös Félhold szervezetének az elnöke fogadkozott, hogy Törökország folyamatos és rendszeres humanitárius segélyben fogja részesíteni a palesztin területet.