Nem emel vádat Hillary Clinton ellen az FBI

Vágólapra másolva!
Ne emeljenek vádat Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje ellen - ezt javasolta James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója keddi washingtoni sajtótájékoztatóján az amerikai politikai élet egyik központi kérdésévé vált e-mail-botrány ügyében folytatott nyomozás eredményeit ismertetve. 
Vágólapra másolva!

James Comey közölte: a Hillary Clinton e-mail-botrányának ügyében tartott bűnügyi nyomozás eredményeként az FBI nem javasolja az igazságügyi minisztériumnak a vádemelést.

Comey fontosnak tartotta leszögezni:

nem egyeztetett sem az igazságügyi tárca vezetőivel, sem más minisztériummal, sem a kormány bármely tagjával.

A mintegy egy esztendeig tartó vizsgálatot lezárva az igazgató kijelentette: az FBI szerint kifogásolandó, hogy Clinton külügyminiszterként több alkalommal nem a biztonságos külügyi számítógépes rendszert használta, de nem követett el olyan mértékű hanyagságot - és nem került nyilvánosságra titkosított információ -, ami indokolná a vádemelést.

Értesülések szerint Loretta Linch igazságügyi miniszter korábban azt közölte, hogy elfogadja az FBI javaslatát.