Vágólapra másolva!
Felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő az iszlám egyik szent városában, a szaúd-arábiai Medinában - jelentette az al-Arabíja szaúdi tulajdonú pánarab hírtelevízió. 
Vágólapra másolva!

A merénylő Mohamed próféta mecsetje közelében, a biztonsági erők egy épülete mellett hozta működésbe robbanószerkezetét, amikor a biztonságiak befejezték egész napos böjtjüket, amelyet a ramadán, a muzulmán böjti hónap követel meg.

A közösségi oldalakra feltöltött képeken magasba szálló, sűrű, fekete füst látható.

A támadásban - a merénylő mellett - két ember halt meg.

A medinai támadás előtt röviddel a szunnita királyság jelentős számú síita muszlim kisebbségének otthont adó al-Katif városát két robbanás rázta meg, az al-Arabíja szerint két öngyilkos merénylő robbantott ugyancsak egy mecset mellett, áldozatokról nincsenek hírek.

Hétfő reggel Dzsidda vörös-tengeri kikötővárosban követtek el öngyilkos merényletet az amerikai konzulátus épületével szemben. A támadásnak nem voltak halálos áldozatai.