Rekordfogás: 35 kiló kokain egy lófejben

Vágólapra másolva!
Az új-zélandi rendőrség rekordsúlyú, 35 kilogramm kokaint foglalt le; a kábítószer egy flitteres borítású, hatalmas lófejszoborban volt, amelyet Mexikóból postáztak.
Vágólapra másolva!

A 10 millió dollár (csaknem 2,9 milliárd forint) értékű kábítószer még májusban légi úton érkezett az országba, egy aucklandi címre. A The New Zealand Herald című helyi napilap jelentése szerint az egy méter magas lófej 365 kilogrammot nyomott, és 35 darab, egyenként egy kilós kokaintéglával volt kitömve.

"Ezért egy jelentős külföldi bűnszervezet tehető felelőssé, amely most egy halom pénzt vesztett" - mondta a TVNZ adónak Virginia Le Bas főnyomozó.

A csempészési kísérlettel összefüggésben hathetes nyomozást követően őrizetbe vettek pénteken egy 44 éves mexikói és egy 56 éves amerikai férfit, akik éppen egy Hawaii szigetére induló repülőjáratra készültek felszállni. Szombaton egy harmadik - mexikói illetőségű - férfit is elfogtak, miután a rendőrség átkutatott egy lakóházat a 4,4 millió lakosú ország második legnagyobb városában, Christchurchben.

Életfogytigot is kaphat a csempész

Az új-zélandi törvények szerint akár életfogytiglani szabadságvesztést is kiszabhatnak arra, aki kokaint visz be az országba. Ez utóbbi azonban a szigorú határellenőrzés és a fő külföldi kábítószerpiacok jelentős távolsága miatt csak igen nehezen kivitelezhető feladat.

Az utóbbi négy hétben ez már a második jelentős kábítószerfogás a Csendes-óceán délnyugati részén található szigetországban: júniusban 494 kilogramm metamfetamint foglaltak le a hatóságok az északi partvidéken.