Durván nekiment Izrael a Facebooknak

Vágólapra másolva!
 A közösségi oldalak, köztük a Facebook tehető felelőssé az Izrael elleni erőszak fokozódásáért - vélekedett a zsidó állam belbiztonsági minisztere a helyi média vasárnapi tájékoztatása szerint.
Vágólapra másolva!

Gilád Erdán úgy látja, hogy a Facebook az Izrael elleni uszítás egyik platformja. A tárcavezető azt mondta, hogy

a közösségi oldalból egy "szörnyszülött" lett

az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet felemelkedése és a terrorizmus erősödése óta. Erdán egyúttal azzal vádolta a Facebook alapítóját, Mark Zuckerberget, hogy részben az ő kezéhez tapad azoknak az izraelieknek a vére, akik az utóbbi időszak erőszakhullámának áldozataivá váltak.

Válaszolt a Facebook

Az izraeli tárcavezető szavaira reagálva a Facebook héber nyelven írt - és a The Times of Israel napilap által ismertetett - üzenetében visszautasította a vádakat.

"Az általunk kínált felületen nincs helyük az erőszakot szító tartalmaknak, a közvetlen fenyegetéseknek, a terrornak vagy a szóbeli túlkapásoknak. Egy sor világos iránymutatásunk van, amely segít eligazodni az embereknek abban, mi az, ami megengedett a Facebookon" - olvasható a közösségi oldal közleményében. A tájékoztatás szerint a Facebook kéri az emberektől az ezeket az irányelveket megsértő tartalmak jelentését, hogy meg tudja vizsgálni egyenként az eseteket, és gyorsan cselekedni is tudjon.

"Rendszeresen együttműködünk a biztonsági szervezetekkel és a politikai vezetőkkel szerte a világon, így Izraelben is, annak biztosítása érdekében, hogy az emberek tudják, hogy kell a Facebookot biztonságosan használni" - olvasható a közösségi oldal közleményében.

Erdán szerint azonban

a Facebook "szabotálja" az izraeli rendőrségi erőfeszítéseket

azáltal, hogy nem működik együtt a megszállt Ciszjordániában élő lehetséges gyanúsítottak utáni nyomozás során, és azáltal is, hogy nagyon magas toleranciaküszöböt állított be az uszító tartalmak és posztok kiszűrésére.

A Jediót Ahronót című izraeli napilap vasárnapi számában részleteket közölt Naftali Bennett oktatási miniszternek az izraeliek elleni támadások megfékezését célzó tervéből, amely egyebek mellett

magában foglalná az internet és a harmadik generációs technológia blokkolását is a hebroni palesztin körzetben,

hogy gátat vessen ezzel a "virtuális terrorizmusnak".

A zsidó államban több mint kilenc hónapja tartó erőszakhullámban harmincöt izraeli és két amerikai, valamint legalább kétszáz palesztin vesztette életét. A palesztinok többsége az izraeli biztonságiakkal való összetűzések során halt meg.