Meghosszabbították az Oroszország elleni uniós szankciókat

Vágólapra másolva!
Újabb hat hónappal meghosszabbította az Európai Unió az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt gazdasági szankcióit - közölte pénteken a tagállami kormányokat tömörítő miniszteri tanács sajtószolgálata.
Vágólapra másolva!

A büntetőintézkedések hatályát 2017. január 31-ig tolta ki az Európai Unió Tanácsa, mivel - mint írták - Moszkva még mindig nem hajtotta végre maradéktalanul az Oroszország, Ukrajna, illetve az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok között létrejött minszki megállapodásba foglaltakat.

A német és az osztrák külügyminiszter azon véleményének adott hangot nemrégiben, hogy az Európai Unió szankciós politikája felülvizsgálatra szorul, és a jövőben fokozatosan fel kellene oldani a büntetőintézkedéseket, amennyiben előrelépés történik a minszki megállapodások végrehajtását illetően, az EU azonban továbbra is a megállapodások maradéktalan végrehajtásához köti a szankciók felülvizsgálatát.

Az Európai Unió 2014 júliusában döntött az ukrajnai konfliktussal összefüggésben arról, hogy szankciókat vezet be Oroszország ellen. Az intézkedések értelmében korlátozzák egyes orosz bankok és vállalatok hozzáférését az európai tőkepiachoz, valamint tiltják a fegyverek és a katonai jellegű végfelhasználásra szánt, egyébként kettős rendeltetésű termékek, továbbá bizonyos energetikai technológia exportját Oroszországba.