Út menti pokolgép robbant a szomáliai főváros közelében

Pokolgépes merénylet Szomáliában
Pokolgépes merénylet Szomáliában
Vágólapra másolva!
Legalább tizennyolc civil meghalt csütörtökön a szomáliai főváros közelében, egy út mentén elhelyezett pokolgép felrobbanása következtében - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A merénylet Mogadishutól 20 kilométerre történt. A civilek egy kisbusz utasai voltak, akik valamennyien megégtek. A pokolgépet a támadók távirányítással hozták működésbe, s a robbanás kettészakította a járművet.

Az egyik szemtanú, egy arra haladó gépkocsi sofőrje azt mondta, hogy a kisbuszt egy katonákat szállító teherautó kísérte, és véleménye szerint valószínűleg ez utóbbi lehetett a támadók célpontja. A terrorcselekmény elkövetőjeként egyelőre semmilyen csoport nem jelentkezett. Azt az utat, ahol a merénylet történt, gyakran használják az Afrikai Unió katonái.

Pokolgépes merénylet Szomáliában Forrás: MTI/EPA/Szaid Juszuf Varszame

A kelet-afrikai országban az al-Shabaab iszlamista milícia rendszeresen támadást intéz a biztonsági erők és a civilek ellen. A csoport célja eltávolítani a hatalomból a Nyugat által támogatott kormányt.