Lengyelországban legalizálnák az orvosi marihuánát

A marihuána óvja a csontokat? Igen!
Vágólapra másolva!
Az orvosi marihuána legalizálására vonatkozó törvényjavaslatot terjesztettek be Lengyelországban.  A törvénytervezet mellett szól, hogy az alkotmánybíróság tavaly áprilisban - utalva a marihuána orvosi célú felhasználására vonatkozó tudományos kutatásokra - olyan véleményt fogalmazott meg, miszerint célszerű lenne a szer alkalmazásának jogi szabályozása.
Vágólapra másolva!

A beterjesztő a harmadik legnagyobb frakció, az ellenzéki Kukiz´15 egyik képviselőjéhez fűződik. Piotr Liroy-Marzec azt mondta: a szakemberekkel, orvosokkal előzetesen alaposan megkonzultált jogszabálytervezet szerint egy,

az egészségügyi tárca által felügyelendő központi nyilvántartás jönne létre,

mely a marihuánát a gyógyításban alkalmazó orvosok listáját tartalmazná, és számontartaná a szer forgalmazását is.

Az egészségügyi tárca által felügyelendő központi nyilvántartás jönne létre Forrás: Thinkstock

Az orvosi marihuána nem romboló hatású drog, hanem az embereket a betegségükben segítő szer - hangsúlyozta Liroy-Marzec. Hozzátette: a tervezet nem számol a büntetőjog módosításával, a nem orvosi célú marihuána termelése, forgalmazása és birtoklása továbbra is illegális lenne.

A politikus úgy értékelte, hogy a törvénytervezetnek nagy a támogatottsága a parlamenti pártok között. Annak a reményének adott hangot, hogy a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság képviselői is a javaslat mellett szavaznak majd.

A lengyel alkotmánybíróság tavaly áprilisban - utalva a marihuána orvosi célú felhasználására vonatkozó tudományos kutatásokra - olyan véleményt fogalmazott meg, miszerint célszerű lenne a szer alkalmazásának jogi szabályozása.