Megnyitották a müncheni pályaudvarokat

Vágólapra másolva!
Újra megnyitották péntek reggel azt a két müncheni pályaudvart, amelyeket terrortámadás veszélye miatt az előző este kiürítettek és lezártak.
Vágólapra másolva!

A Reuters hírügynökség úgy értesült: a fenyegetésről nem tudtak meg többet a német hatóságok a kezdeti információkhoz képest. Egy rendőrségi szóvivő pedig azt közölte, hogy

egyelőre marad a riadókészültség.

Öngyilkos terroristáktól tartottak

A bajor főváros főpályaudvarát és Pasing városrész pályaudvarát zárták le,

mert a rendőrség akkori ismeretei szerint "komolyan veendő információk" arra utalnak, hogy öngyilkos terroristák szilveszter éjszaka merényletet akarnak elkövetni Münchenben.

Az Iszlám Állam állhat a háttérben

Az ARD műsorszolgáltató azt közölte, hogy

a rendőrség információi a francia hatóságoktól származtak,

és arra vonatkoztak, hogy a támadást röviddel éjfél előtt akarják végrehajtani. Joachim Herrmann bajor belügyminiszter pedig azt mondta hajnali sajtótájékoztatóján, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet készülhetett merényletre Münchenben.

Még nagy a terrorveszély

Thomas de Maziere belügyminiszter a történteket úgy értékelte, hogy a terrorveszély Németországban továbbra is nagy.

A miniszter szerint a fenyegetettség belátható időn belül nem is csökken.

Maiziere szerint a párizsi merényletek óta a hatóságok több olyan jelzést kaptak, amelyek arra utalnak, hogy Németországban is hasonló terrortámadásokat tervezhetnek. Ezeket a jelzéseket nem lehet félvállról venni, de nem szabad túlértékelni sem - tette hozzá.