Istennel és vodkával élik túl Csernobil emlékét

A csernobili atomkatasztrófa 30. évfordulóján hogyan látja ugyanazt az, akit közelről érintett, és hogyan az, aki számára politikai eszköz? Az egyik oldalon leszázalékolt likvidátorok, a másikon az ukrán elnök szavai. Mindegyiket meghallgattuk. Az Origo tudósítója Kijevben és a lebetonozott csernobili reaktornál járt az évfordulón.

Nyomasztó tud lenni a hétfő éjszaka Kijevben. A Majdan tér környékét leszámítva teljesen üres és koromsötét a város, a kétszer négy sávos sugárutak pedig csak fokozzák az elhagyatottságérzést. Metró ilyenkor már rég nem jár.

A Dnyeper bal partján, pár kilométerre a folyótól – a Béke sugárúton – azonban libasorban állnak az autók a Mihály arkangyal-templom előtt.

Bentről halvány fény áramlik ki a kátyús utcára. És gyertyalángok egyre-másra a szemerkélő esőben.

100-150-en jöhettek itt össze, de nem éjféli misére, hanem a 0 óra 55-ösre, ami az 1986. április 26-án hajnalban történt csernobili atomkatasztrófára emlékeztet 30 éve.

Nyomasztó emlékek Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Nem tudom eldönteni, hogy requiemen vagy hálaadó alkalmon vagyok-e. A pópa, ahogy kell, elimádkozza, hogy még egyszer ennek nem szabad megtörténnie, sajátos hívőseregében azonban van, aki megsemmisülten néz maga elé, a sarokban meg régi barátok köszöntik egymást. Néhány kisgyerek is feltűnik, de ez inkább egy nyugdíjastalálkozó. A túlélőké.

Nem gyereknek való Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Sport és ingyenbusz

Vaszilij likvidátor volt. A barátai miatt jött el. Azok kedvéért, akik már meghaltak. Szerinte ő azért él még, mert sportol – meg persze csak 7 kilométerre volt a felrobbant erőműtől. Tényleg nem néz ki 69-nek, de azért előfordul, hogy rosszul van.

30 éve fáj a feje, de büszkén állítja: nem szed tablettákat. Ha szedne, mondja, talán még rosszabbul lenne.

A 4-es reaktorblokk robbanása után az volt a dolga, hogy szervezze a kollégái fuvarjait a katasztrófa helyszínére. Járhatott volna rosszabbul, mint azok a bányászok, akikről külön is megemlékezik: akiket keletről hoztak, hogy alulról közelítsék meg a katasztrófa helyszínét.

Vaszilij olcsón megúszta Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Akárhogy csavarom a kérdést, nem válaszol, hogy mikor vált számára világossá, mekkora a baj. „6 hónap után jöttem rá, milyen károkat fog ez okozni a gazdaságban – hangzik az egyik terelő válasz, de itt nem állt meg. – Még szerencsénk is volt, hogy létezett a Szovjetunió; Ukrajna egy ilyenbe ma belerokkanna.”

Mi tagadás, a kormány tényleg nem esik túlzásokba: mint egykori likvidátor, Vaszilij ma ingyen buszozhat Kijevben, de a megyén kívül már félárú jegy kell. Ennyit a privilégiumokról.

"Kérünk téged, hallgass meg minket!" Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Depresszív afterparty

A liturgia nem tart sokáig, az ámen után az emberek csendben, méltóságban a templomkertbe vonulnak, ahol megkondulnak a harangok az áldozatok emlékére.

Aztán szegfűk kerülnek az emlékműre.

Helyére kerül a szegfű Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

„Irány az asztalokhoz” – töri meg egy asszony a csendet. Pár perc múlva pedig már reccsennek a vodkásüvegkupakok, előkerül a fekete kenyér meg a sós uborka, a templom előtt pedig pár perc után alkoholgőz keveredik az esernyők alatti nosztalgiázással.

„Pripjaty? Gyönyörű hely volt. Minden vadiúj, jó bérekkel, ha valaki meglátogatott minket, mindig azt mondta: »Nálatok lépni sem lehet a gyerekektől!« Tényleg a fiataloknak épült a hely, 26 év volt az átlagéletkor. Április 27-én evakuáltak minket” – mondja a 64 éves Vera, aki, bár Kijevben él, máig Csernobil környékén dolgozik. A férje öt éve halt meg, az özvegy persze a baleset számlájára írja.

A lelkekért! Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Ahogy azoknak a halálát is, akikkel együtt dolgozott, mert a felük nem él már.

Hogy ő miért tartozik a másik félhez? Szerinte személy- és dózisfüggő.

„Azokért iszunk, akik nincsenek már velünk – emeli a szto gram vodkát, de csak a kerek évfordulókon hajlandó erre. – Képtelen lennék ezt minden évben megtenni. A szomorúság hajt ide, nem az, hogy régi arcokkal találkozzak.”

135 kilométerrel messzebb

Az eső reggel már szakad, de a csernobili lezárt zóna felé vesszük az irányt: az ukrán vezetés itt emlékezik meg.

Petro Porosenko államfő meg aláír az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal, másképp ugyanis nem készülhetne el a 4-es blokk fölé épülő gigantikus szarkofág, amitől

azt remélik, talán egy évszázadig képes lesz felfogni az egyébként évezredekig tartó sugárzást.

Porosenko koszorúz az erőmű előtti emlékparkban Forrás: AFP/Genya Savilov

A 30. évforduló pénzosztással is jár: a fejlesztési bank 40 millió eurót ad a csernobili munkálatokra, amit az EU a következő években még bő 87 millióval egészít ki. És Porosenko nem hálátlan, ha már vagy fél órán át váratta az erőmű dísztermében a tiszteletére összegyűlt nemzetközi küldöttséget – amelyben magyar vendéget még csak véletlenül sem lehet felfedezni. A koszorúzás után jönnek a lózungok:

• Csernobil nem csak a legnagyobb, ember okozta katasztrófa, hanem a hősiesség megnyilvánulása is.
• Hálásak a nemzetközi közösségnek a 40 millió euróért, jó helyre került, hiszen a világ biztonságosabbá vált.
• Fontos a szolidaritás, amivel úrrá lehetünk az ilyen nehézségeken.
• Csernobil annak a példája, hogy az atomenergia békés célokkal is járhat ugyanolyan kárral, mint az atomfegyverek.
• A katasztrófa a Szovjetunió széthullásának egyik kiváltója.

Persze ha valaki ezt a 4-es blokk fölé épülő monstrum alatt mondja, annak van egy sajátos atmoszférája.

Aztán jön a kötelező üzenet Moszkvának – mégis mire való egy emléknap? –, sci-fibe illő gondolatmenettel: Oroszország atomhatalom, amellyel Ukrajna háborúban áll, ezért támadás érheti az ukrán nukleáris létesítményeket, amelyeknek emiatt nagyobb védelem (értsd: több pénz) kell.

Csak panorámaképpel tudjuk érzékeltetni az épülő új szarkofág méreteit Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Világos üzenet a külvilágnak, és még érvényes is: mindegy, hogy ki fizet, csak ne az ukrán kormánynak kelljen. Az már úgyis állja Vaszilijék buszjegykedvezményét.