Kína új fegyvereket telepített mesterséges szigeteire a Dél-kínai-tengeren

Vágólapra másolva!
Kína új fegyverrendszereket telepített a Dél-kínai tengeren található mesterséges szigeteire. 
Vágólapra másolva!

Peking megerősítette katonai jelenlétét a Dél-kínai-tengeren novemberi műholdfelvételek tanúsága szerint - derült ki a Center for Strategic and International Studies (CSIS) nevű amerikai agytröszt csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből.

A CSIS szerint Kína mind a hét, általa mesterségesen létrehozott szigeten védelmi-elhárító rendszereket épített ki a kaszárnyák, radarállomások, világítótornyok és katonai leszállópályák mellé.

A szomszédok és az USA is bírálták

Kína fegyverkezése "azt mutatja, hogy Peking szükség esetén komolyan gondolja mesterséges szigeteinek védelmét" - figyelmeztetett a CSIS egyik szakértője.

Peking már februárban éles bírálatot váltott ki a szomszédos államokból és Washingtonból a térségben állomásoztatott elhárítórendszerek miatt.

Hajózás és kőolaj

A Dél-kínai-tengert Kína, Tajvan, a Fülöp-szigetek, Malajzia, Brunei, Indonézia, Szingapúr, Thaiföld, Kambodzsa és Vietnam határolja. A vizeken a világ hajóforgalmának egyharmadát bonyolítják le, évente 5000 milliárd dollár értékű áru halad át rajta. A tengeri talapzat a gyanú szerint mesés kőolaj- és földgáztartalékokat rejt.

Kína a 90 százalékát magáénak tartja

Kína igényt tart a 3,5 millió négyzetméteres terület 90 százalékára, köztük azokra a szirtekre és szigetekre, amelyek némelyike több mint 800 kilométerre fekszik a kínai partoktól, de a Fülöp-szigetektől csupán 220 kilométerre van. A hágai nemzetközi választottbíróság júliusban Manilának ítélte a vitatott területeket, de a döntést Peking semmibe veszi.