Lengyelország levegő-föld robotrepülőgépeket vesz az USA-tól

Vágólapra másolva!
Lengyelország az első külföldi megrendelője ennek a fegyvernek.
Vágólapra másolva!

Lengyelország és az Egyesült Államok 940 millió zloty (több mint 67 milliárd forint) értékű megállapodást kötött JASSM-ER típusú amerikai robotrepülőgépek vásárlásáról - jelentette be szombaton a lengyel nemzetvédelmi minisztérium. A PAP lengyel hírügynökségnek nem hivatalos források azt mondták, hogy Lengyelország 40 ilyen robotrepülőgép vásárlását tervezi.

Lengyelország az első külföldi vevő

A fejlett levegő-föld robotrepülőgép közel ezer kilométeres hatótávolsága miatt a hordozó repülőgépnek nem kell berepülnie az ellenséges légvédelem által oltalmazott zónába.

A varsói közlemény szerint Lengyelország az első külföldi megrendelője ennek a fegyvernek. Az illetékes amerikai kormányzati ügynökség (DSCA) novemberben tájékoztatta az amerikai külügyminisztériumot, hogy hozzájárulását adta 70 darab JASSM-ER robotrepülőgép Lengyelországnak történő eladásához.