Terrorgyanú miatti őrizetbevételek Belgiumban

Vágólapra másolva!
Négy embert őrizetbe vettek terrorizmus gyanúja miatt Belgiumban, miután a hatóságok tucatnyi lakásban házkutatásokat is tartottak.
Vágólapra másolva!

Tucatnyi házkutatást tartottak terrorizmus gyanúja miatt kedden Belgiumban, négy embert őrizetbe is vettek a hatóságok. A rendőrség 15 embert vitt be kihallgatásra kedd reggel az ország északi részében, a flandriai Antwerpen, Gent, Wetteren és Deinze városban.

Az őrizetbe vettek állítólag toborozni akartak az Iszlám Államnak, illetve dzsihadista szervezeteknek nyújtottak anyagi támogatást.

Az Europol részvételével végrehajtott akciók során nem találtak sem fegyvereket, sem pedig robbanóanyagokat. A bíróság hamarosan dönt az érintettek előzetes letartóztatásáról.

A házkutatásoknak az eddigi információk szerint nincs köze a márciusi brüsszeli terrortámadásokhoz.

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, 32 ember halálát okozva. A robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.