Életveszélyesen megkéseltek egy migránst Ausztriában

Vágólapra másolva!
Késsel életveszélyesen megsebesítettek egy menekültet az ausztriai Vorarlberg tartományban keddre virradóra, a két késelő, két másik migráns, elszökött.
Vágólapra másolva!

A támadást a bludenzi járásban, Montafon településen követték el. A két támadó, egy 23 éves afgán és egy szintén 23 éves pakisztáni férfi Bregenzből Montafonba utazott, hogy találkozzanak egy ismerősükkel. Egy magánlakásban találkoztak, de - egyelőre ismeretlen okból - összevesztek. A két 23 éves férfi

hét késszúrással életveszélyesen megsebesítette a 27 éves afgán férfit.

A szomszédok értesítették a rendőröket, akik pár perccel később értek a helyszínre. Ekkorra azonban a késelők már elmenekültek. Keresik őket, de eddig nem jártak sikerrel.

A megszúrt férfit kórházba vitték és megműtötték, állapota stabil.

A rendőrség közlése szerint a két afgán férfi kiegészítő védelmet kapott Ausztriában, viszont a pakisztáni férfi törvénytelenül tartózkodik az országban. A kiegészítő védelem azoknak jár, akik a genfi egyezmény szerint nem tekinthetők menekültnek, azonban mégis veszélyes lehet visszatérniük származási országukba, például a halálbüntetés veszélye vagy más jellegű önkény miatt.