Vágólapra másolva!
David Cameron brit exminiszterelnök a fiatalokat a munkavállalásra felkészítő program egyik szervezetének elnöke lesz. A programot Cameron hozta létre 2011-ben.
Vágólapra másolva!

David Cameron a tinédzserek számára létrehozott nemzeti polgári szolgálat (National Citizen Service, NCS) kiterjesztésének elnöke lesz, árulta el a Telegraphban megjelent cikkében a brit exminiszterelnök. Az NCS-t Cameron hozta létre még 2011-ben, mint írja,

egyike azoknak az eredményeinek, amikre a legbüszkébb.

Bővíteni akarja a programot

Az NCS célja az, hogy csoportos foglalkozások és közösségi munka segítségével felkészítse a tinédzsereket a munkavállalásra, emlékeztet a BBC. A volt miniszterelnök feladata többek közt az lesz, hogy a gazdaság minden szektorából és minden politikai pártból pártfogókat szervezzen be a programba, ami így reményei szerint több fiatalt tud majd elérni.

Cameron azt szeretné, ha az NCS az eljövendő generációk ifjúkorának meghatározó részévé válna.

David Cameron egy tinédzsereket segítő programban lesz igazgató Forrás: AFP/Leon Neal

A brexitszavazás után mondott le

David Cameron cikkében azt írta, nagyon örül, hogy utódja,

Theresa May tovább dolgozik a nemzeti polgári szolgálat működését szabályozó törvényen, ami állandó jogi keretet biztosítana a programnak,

illetve az iskolák és az önkormányzatok feladatává tenné a népszerűsítését.

Cameron az Egyesült Királyság uniós tagságáról tartott népszavazás nyomán mondott le a miniszterelnöki székről és később parlamenti mandátumáról. A voksoláson részt vettek többsége ugyanis az EU elhagyására szavazott, annak ellenére, hogy a miniszterelnök a bennmaradás mellett kampányolt.