November 13-án a második fordulóban dől majd el, ki lesz az ország új államfője. Az első fordulóban a voksok 99,5 százalékának feldolgozása alapján a Moszkva-barát Igor Dodon a szavazatok 48,5 százalékát szerezte meg. A Nyugat-párti jelölt, Maia Sandu a voksok 38,2 százalékát kapta. A részvételi arány a hatóságok szerint 48,92 százalékos volt.
Dodon győzelme komoly csapást jelentene az európai orientációjú, chisinaui kormány számára. A korábbi kommunista politikus kampányában a kormányzat korrupciós ügyei miatti társadalmi elégedetlenséget igyekezett kihasználni, és azt ígérte:
helyreállítja a széles körű, baráti kapcsolatokat Oroszországgal.”
Elemzők szerint azonban az ország külpolitikája aligha fog jelentősen megváltozni, mert az elnök jogkörei korlátozottak, jelentősebb döntéseket csak a parlament jóváhagyásával hozhat, ahol viszont továbbra is többségben vannak a Nyugathoz húzó pártok. Moldovában legutóbb húsz évvel ezelőtt tartottak közvetlen elnökválasztást.