Fenyegetések miatt iskolákat ürítettek ki Kanadában

Vágólapra másolva!
Kanada két tartományában összesen 60 iskolát evakuáltak, mert fenyegetéseket kaptak. Az egyik egyetemen találtak egy gyanús csomagot, de nem volt benne bomba, csak szemét.
Vágólapra másolva!

Veszélyhelyzetre hivatkozva kimenekítették az embereket Prince Edward-sziget kanadai tartomány valamennyi iskolájából és a szomszédos Új-Skócia három egyetemi kampuszából szeptember 21-én, szerdán helyi idő szerint reggel - közölte a rendőrség.

A rendőrség szerint a diákokat biztonságba helyezték.

A legkisebb tartomány

A Kanada atlanti partvidékén, a Szent Lőrinc-öbölben található Prince Edward-sziget Kanada legkisebb tartománya, és mindössze 146 ezren lakják. A sziget iskoláinak mintegy 19 ezer diákja van a közoktatási hivatal honlapja szerint.

Robbantással fenyegettek

Új-Skócia rendőrsége is evakuált három egyetemi kampuszt, miután telefonon névtelen fenyegetéseket kaptak. A tartományi székhely, Halifax rendőrsége közölte, hogy átkutatták az új-skóciai város egyetemi negyedét, miután egy ismeretlen telefonáló pokolgépes robbantással fenyegetőzött.

Egy gyanús csomagot találtak, de nem robbanószerkezet, hanem szemét volt benne.

Ugyanennek az egyetemnek az északabbra fekvő Sydney városban lévő két másik kampuszát is kiürítették.

Összesen 60 iskolát evakuáltak

A két tartományban az evakuálás összesen mintegy 60 intézményt érintett. Egyelőre nem tudni, befejezték-e az evakuálást, és a két tartományban kihirdetett veszélyhelyzetnek volt-e köze egymáshoz.