Két pokolgépes támadás Törökországban, több halott

robbanás Merénylet Dél-Törökországban
Vágólapra másolva!
Két helyen, egy időben robbant autóba rejtett pokolgép Délkelet-Törökországban. A merényletekben összesen legalább 6 ember meghalt, 25 pedig megsebesült.
Vágólapra másolva!

Autóba rejtett pokolgépek robbantak egy időben rendőrségi járművek mellett a főként kurdok lakta, délkelet-törökországi Mardin illetve Diyarbakir tartomány egy-egy városában. A merényletekben legalább 6 ember meghalt, 25 pedig megsebesült, köztük több civil.

Egy korábbi robbantásos merénylet pillanata Dél-Törökországban egy amatőr felvételen Forrás: soL Video

Az egyik helyszín közelében egy kórház is található. A hatóságok a kurd autonómiáért 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezetet gyanítják a történtek hátterében. Legutóbb július 9-én történt hasonló eset Délkelet-Törökországban.

A kurdokat gyanítják mögötte

A szeparatista kurdok több tízezer halálos áldozatot követelő harcát 2013-ban tűzszünet zárta le, de tavaly nyáron kiújultak az összecsapások a kurd fegyveresek és a török biztonsági erők között.

Recep Tayyip Erdogan török elnök a közelmúltban többször hangoztatta: a katonai beavatkozással pontot akar tenni a lázadás végére.

A biztonsági erők a délkelet-törökországi városokból az elmúlt hónapokban már kiűzték a PKK fegyvereseit, a hadműveletek a hegyvidéki területeken folynak.