Kettős öngyilkos merénylet Szomáliában

Vágólapra másolva!
Legkevesebb tíz ember életét vesztette egy kettős öngyilkos merényletben, amelyet a közép-szomáliai Galkayo város önkormányzati épülete ellen követtek el.
Vágólapra másolva!

Az autóba rejtett pokolgépes támadás elkövetését az al-Sabaab szomáliai szélsőséges csoport vállalta. Abdiasis Abu Musab, a szervezet szóvivője közölte: két öngyilkos merénylő hajtotta végre a támadást.

Ali Ahmed rendőrtiszt elmondta: tíz halottról, köztük civilekről és a biztonsági erők tagjairól tudnak a hatóságok.

Szemtanúk arról számoltak be, hogy egymás után két robbanás hallatszott, és ezeket fegyverropogás követte.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges al-Sabaab több ezer ember haláláért felelős Szomáliában. A szervezet korábban Szomália jelentős részét - a fővárost is - uralta, de az elmúlt években az afrikai uniós katonák segítségével sikerült kiszorítani Mogadishuból és az ország nagyobb városaiból.