Osztrák médiavezér: Távozott a kancellár, elértem, amit akartam

FAYMANN, Werner
Bécs, 2016. május 9. Werner Faymann osztrák kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke Bécsben 2016. május 9-én, miután lemondott az összes tisztségéről. (MTI/EPA/Christian Bruner)
Vágólapra másolva!
„Faymann távozott. Elértem, amit akartam” – mondta Gerhard Zeiler volt ORF- és RTL-vezér az osztrák kancellár távozása kapcsán. A Turner Broadcasting elnökét eddig Christian Kern ÖBB-vezér riválisaként emlegették a megüresedett kancellári posztért folyó harcban. Zeiler azonban bevallotta, hogy a színfalak mögött Kernt támogatta, és Faymann leváltására közel egy éve készültek.
Vágólapra másolva!

Christian Kernt az osztrák állami vasúttársaság (ÖBB) vezérigazgatóját nevezték meg a szociáldemokraták (SPÖ) új kancellárnak és a párt új elnökének csütörtökön. Werner Faymann hétfői lemondása óta Gerhard Zeiler médiamágnást tartották még nagy esélyesnek a kancellári posztra, az osztrák közszolgálati tévé és az RTL volt vezére azonban az ORF-nek adott interjúban elárulta, hogy Kernnel lassan egy éve készültek arra, hogy távozásra bírják Faymannt.

Összejátszott a média- és a vasútvezér

Zeiler nem rejtette véka alá, hogy megállapodtak az osztrák vasúttársaság vezérével, hogy egymást támogatják majd a királycsinálásban. „Egy éve folyamatosan arról beszélgettünk, hogyan tudnánk egymást segíteni a változások előidézésében, és miként tudnánk ebben szerepet vállalni.”

A médiamágnás eredeti terve az volt, hogy Faymannal szemben ő lép fel ellenjelöltként a soron következő pártkongresszuson, de erre már nem volt szükség. A volt osztrák kancellár inkább az előremenekülést választotta.

– mondta Zeiler, aki az interjúban teljes mellszélességgel kiállt az ÖBB-vezér jelölése mellett: „Kern jó pártelnök és jó kancellár lesz.”

Zeiler elérte, amit akart. Faymann lemondott Forrás: ddp images/AFP/Steffi Loos


Cél: a párt feltámasztása

Werner Faymann közel nyolcévnyi elnöksége alatt az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) közel egymillió szavazót vesztett. Zeiler a kormányzást a labdarúgáshoz hasonlította. Szerinte,

ha egy edző nem tudja győzelemre vinni a csapatát, akkor távoznia kell a posztjáról.

A médiamágnás a következő és legfontosabb kihívásnak a szociáldemokrata párt megerősítését látja. „Teljesen újra kell építeni a SPÖ politikai programját, amihez új vezetés szükséges” – mondta Zeiler.

Faymann távozása után miniszterek távozása is várható. Legnagyobb veszélyben a volt kancellár bizalmasai vannak, mint Josef Ostermayer kancelláriaminiszter vagy Gabriele Heinrich-Hosek nőügyi miniszter.

Az új kancellár új emberekkel dolgozna Forrás: AFP/Hans Klaus Techt

Észszerű menekültügy

Az új pártprogram összeállításában a szociáldemokraták egyik égető kérdése az osztrák menekültügy irányvonalának a meghatározása. A szociáldemokrata szavazók többségét ugyanis elriasztotta, hogy először egy befogadó menekültpolitikát folytatott Ausztria, majd hirtelen elkezdett bezárkózni. Zeiler szerint a járható út középen van.

de azt sem, ami Spielfeldnél zajlott, hogy emberek tömegei ellenőrizetlenül özönlöttek be Szlovénia felől Ausztriába" – mondta Zeiler. „Tudunk kell, kik jönnek be hozzánk, ezért szükség van határellenőrzésre."

Zeiler nem akar még egy Spielfeldet Fotó: Polyák Attila - Origo

Zeiler szerint a határok lezárása azonban nem megoldás. Egyre többen fognak érkezni Európába, akik nem fordulnak vissza a határnál. Európának ezért megelőző lépéseket kell tenni, és pénzt kell fektetnie azokba a régiókba, ahonnan az elvándorlás várható. Egy európai Marshall-tervre van szükség, mondta Zeiler.

A szélsőjobbal óvatos

Faymannal ellentétben Zeiler nem zárkózik el egy lehetséges együttműködéstől az Osztrák Szabadságpárttal.

Államelnöknek azonban nem Norbert Hofert, a szélsőjobb jelöltjét várja befutóként

a május 22-i osztrák elnökválasztás második fordulójában, hanem Alexander Van der Bellent, a Zöldek által támogatott jelöltet. Szerinte az állam legmagasabb pozíciójába olyan ember való, aki rendelkezik a feladat ellátásához szükséges élettapasztalattal, és az ország ügyeiben körültekintéssel járna el.