Vízágyút vetettek be a brüsszeli rendőrök

Vágólapra másolva!
Összecsaptak a rendőrök Brüsszelben a balközép kormány megszorító intézkedései ellen tüntetőkkel. A rendőrök vízágyút is bevetettek.
Vágólapra másolva!

Az AFP helyszínen lévő tudósítója arról számolt be, hogy mintegy száz maszkos tüntető kivált a hatvanezer tiltakozó közül, különböző tárgyakkal - többek között üvegekkel és kövekkel - kezdte dobálni a rendőröket, akik vízágyúkkal verték vissza őket.

Az AP úgy tudja, hogy az összecsapásban legalább egy rendőr és több tüntető is megsérült.

A La Libre Belgique című belga napilap egy videót is feltett az internetes oldalára az összecsapásról. A lap beszámolója szerint két rendőr sérült meg. Egyikük a tüntetések biztonságáért felelős biztos.

A rendőrség biztonsági okokból bezárta a két legközelebbi metróállomást.

Spórolna a kormány

„A 45 órás munkahét ellen tüntetünk. S az ellen, hogy 67 éves korig dolgozzunk, emellett minden évvel egyre több óráig, ez elfogadhatatlan és ezt nem engedjük a kormánynak” - jelentette ki a három nagy belgiumi szakszervezet közül a szocialista FGTB közalkalmazottakat tömörítő ágának szóvivője az RTL televíziónak.

Charles Michel kormánya a következő öt évben 11 milliárd eurót akar megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén, és egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint befagyasztja a bérek és segélyek indexálását a gazdaság versenyképessége és a foglalkoztatottság növelésének érdekében.

A szakszervezetek azzal vádolják a kabinetet, hogy takarékossági intézkedései aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.