John Kerry még nem beszélt bocsánatkérésről

Horizontal US Secretary of State John Kerry (C) talks with Britain's Foreign Secretary Philip Hammond (R) as they arrive to participate in the first working session of the G7 Foreign Ministers' Meeting in Hiroshima on April 10, 2016.
The gathering is part
John Kerry Japánban
Vágólapra másolva!
Japánba érkezett vasárnap John Kerry amerikai külügyminiszter. Ő eddig a legmagasabb rangú amerikai politikus, aki az amerikai atomcsapás által 1945-ben elpusztított Hirosimába látogat, a szintén ide tartó német kollégája Kínában ragadt.
Vágólapra másolva!

Vasárnap és hétfőn a japán nagyváros ad otthont a világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő G7 külügyminiszteri találkozójának. Kerry a tervek szerint hétfőn látogat el az atomtámadás emlékművéhez. Eddig a legmagasabb rangú amerikai tisztségviselő, aki Hirosimába látogatott, Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház elnöke volt 2008-ban.

John Kerry Japánban Forrás: AFP/Pool/Jonathan Ernst

A Csugoku Simbun című helyi lap interjút készített Kerryvel, és látogatása jelentőségéről kérdezte, de ő kitérő választ adott, nem volt hajlandó beszélni arról, hogy az Egyesült Államok akar-e bocsánatot kérni Japántól az atombombák ledobásáért. A dpa német hírügynökség közben azt jelentette, hogy a szintén Hirosimába tartó Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter repülőgépe műszaki okok miatt nem tudott felszállni a kínai Csangsából. A pilóta elmondása szerint az Airbus A340-es kormánygép egyik üzemanyagpumpája hibásodott meg, és a repülőtéren nem volt raktáron pótalkatrész.

A globális válságról tárgyalnak

A külügyminiszterek a globális jelentőségű válságokat vitatják majd meg Japánban, valamint előkészítik a G7 állam-, illetve kormányfőinek május végi, Japánban tartandó csúcstalálkozóját. Elképzelhető, hogy Barack Obama amerikai elnök is ellátogat akkor Hisrosimába, de ezt a washingtoni Fehér Ház még nem erősítette meg.