Engedélyezték a templomi fegyverviselést Mississippiben

Két fuvar között egy emberölés – Lelepleződött a tömeggyilkos Uber-sofőr, fegyver, gyilkos, gyilkosság
Vágólapra másolva!
Törvénybe iktatták Mississippiben azt a javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy a hívők fegyveres biztonsági szolgálatot teljesítsenek a templomokban. Egy republikánus politikus szerint ez lehetőséget ad a hívőknek, hogy megvédjék magukat.
Vágólapra másolva!

Mississippi kormányzója törvényerőre emelte pénteken azt a javaslatot, amely szerint az egyházak hívei fegyveres biztonsági szolgálatot láthatnak el felekezetük templomában.

A hívők ezentúl fegyveres biztonsági szolgálatot láthatnak el a templomokban Mississippiben Forrás: Thinkstock

Andy Gipson, a tagállami törvényhozás egyik republikánus párti képviselője szerint a törvény lehetővé teszi a kisebb gyülekezeteknek, hogy

A jogszabály válasz arra a tavalyi esetre, amikor egy fehér férfi rasszista indíttatásból agyonlőtt kilenc afroamerikai hívőt a Dél-Karolina állambeli Charleston egyik templomában.