Lövöldözés volt Brüsszelben

Vágólapra másolva!
Egy rendőr megsebesült a terrorellenes akcióban.
Vágólapra másolva!

A Reuters úgy tudja, hogy a lövöldözés a belga főváros déli részén, a Forest nevű külvárosban volt. A rendőrök egy épületben tartottak razziát.

Egy rendőr könnyebben megsérült, azt azonban a rendőrségi szóvivő nem volt hajlandó megerősíteni, hogy a lövöldözésben-e.

Ő egyébként azt sem volt hajlandó kommentálni, hogy valóban terrorellenes akció volt-e, ahogyan a BBC jelentette.

A La Dernière Heure című lap azt jelentette, hogy a lövöldözésben Kalasnyikovot használtak, a fegyveres pedig szökésben van – idézte az Rt.com.

Marc John Ghyssels foresti polgármester megerősítette a lövöldözés tényét a Le Soirnak, de azt mondta, hogy még nem tudni, hány gyanúsított van, és mennyi menekült el a helyszínről.

Forest közel van Molenbeckhez, ahol a párizsi merényletek több gyanúsítottja is élt.

A belga rendőrség folyamatosan próbálja elkapni a merénylőket, akik 130 ember halálát okozták november 13-án a francia fővárosban.