Autóbomba robbant Berlinben

Berlin, 2016. március 15. Felrobbantott személygépkocsi 2016. március 15-én Berlinben. Az autó a német főváros Charlottenburg nevű városrészében egy forgalmas úton haladt, amikor működésbe lépett a robbanószerkezet. A sofőr életét veszítette, sérültje nincs a robbantásnak. Egyelőre nem tudni, hogy a robbanószerkezet a gépkocsi belsejében volt-e vagy kívülről erősítették rá. (MTI/EPA/Paul Zinken)
Vágólapra másolva!
Autóbomba robbant Berlinben, a sofőr életét vesztette. A rendőrség szerint nem terrorista merénylet történt, a német sajtó a szervezett bűnözéssel kapcsolja össze az esetet.
Vágólapra másolva!

Carsten Müller, a berlini rendőrség egyik szóvivője az AP hírügynökségek azt mondta, hogy a robbanás helyi idő szerint reggel nyolc óra körül történt a város nyugati részén, Charlottenburg kerületben.

A nyomozók feltételezése szerint robbanószer volt a Volkswagen Passatban, az okozta a detonációt.

Egyelőre még nem sikerült azonosítani a sofőrt.

Szemtanúk arról számoltak be a Tagesspiegelnek, hogy a sofőrnek sikerült kimenekülnie a járműből, de azonnal összeesett. A mentősök próbálták újraéleszteni, de sikertelenül; 8 óra 40-kor halottnak nyilvánították.

A robbanásban senki nem sérült meg. Bombaszakértők és helyszínelők vizsgálják a helyszínt.

A berlini rendőrség nyomatékosan felszólította a környéken élőket, hogy tartsák magukat távol a robbanás helyszínétől, maradjanak otthon, zárják be az ablakokat, és ne lépjenek ki az erkélyre.

Ezt a tilalmat fél 12-kor feloldották, mert addigra a szakértők megállapították, hogy a roncs már nem jelent veszélyt.

A Bild és a Spiegel is úgy tudja, hogy a hatóságok inkább a szervezett bűnözést gyanítják a háttérben, nem pedig terrorizmust vagy kémkedést. A rendőrség is közölte később, hogy semmi nem utal terrorcselekményre.

A Spiegel információi szerint az áldozat egy 43 éves berlini férfi, akinek már priusza volt kábítószer-kereskedelem miatt.