Az osztrákoknak is beszóltak Brüsszelből

-
Werner Faymann
Vágólapra másolva!
Brüsszel kivételesen nem Magyarországgal szemben fogalmazott meg éles kritikát. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke humanitárius katasztrófa okozásával vádolja az osztrák kormányt a beengedhető menekültek felső plafonja miatt.
Vágólapra másolva!

A szlovének az osztrákok áldozatai, fogalmazott Martin Schulz. Ausztria napi szintű korlátozása a befogadható menekültek számártól humanitárius katasztrófához fog vezetni a Balkánon, figyelmeztette az osztrák kormányt az Európai Parlament elnöke.

Mindennek van határa

Nyugati szomszédunk ezentúl mindössze 80 menedékkérelmet fogad be naponta. Az osztrák kormány emellett azt is megszabta, hogy 3200 menekültnél több nem lépheti át az osztrák határt egy nap.

Az intézkedés miatt az osztrák kormány éles kritikák össztüzében találta magát Brüsszelben.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter azonban azzal védekezett, hogy a lépés kényszermegoldás volt. Az ország kapacitásai is végesek.

Menekültek várakoznak kordonok között az ausztriai Spielfeld és a szlovén Sentilj között Forrás: MTI/Varga György

Éves limit már van

Ausztria elsők között vezette be a felső plafont a befogadható menekültek számáról. Eddig csak éves szinten határozta meg az osztrák kormány, hány menekültet képes az ország felszívni. A januári tervezet szerint 2016-ban 37 ezer, 2017-ben 35 ezer, 2018-ban 30 ezer, és 2019-ben mindössze 25 ezer menekültet fogadna be Ausztria. A maximálisan befogadható menedékkérők száma 2019-ig összesen 127 500 lenne.